A nagy csend
A nagy csend (Die Große Stille); 162 perc, 2005; Rendezte: Philip Gröning
Philip Gröning, német rendező 16 évig várt az engedélyre, hogy dokumentumfilmet forgathasson a francia Alpokban elhelyezkedő Grande Chartreuse karthauzi kolostor szerzeteseinek életéről.
 |
A világ zajához szokott néző eleinte nehezen tud alkalmazkodni a film kontemplatív ritmusához. |
Miután a rend elöljárója 2002-ben megadta az engedélyt Gröning fél évet töltött a világtól elzárt karthauziak között. Csendben, a távolságtartóan, speciális effektusok nélkül, csak a természetes fény felhasználásával hangyaszorgalommal filmezte a szigorú életmódjáról híres rend tagjainak mindennapjait. Ebből az anyagból állt össze a „Nagy Csend”.
A 164 perces film címe a kölni Szent Bruno által 1084-ben alapított rend egyik jellegzetességére, a hallgatási fogadalomra utal. Ezt azonban Gröning filmjéből nem tudhatjuk meg. Gröning úgy vezet be bennünket a karthauziak világába mintha véletlen látogatók lennénk egy valós kolostorban. Nincs turistavezető, aki történelmi és kulturális információval látna el bennünket, nincs háttérzene sem, ami egy tipikus dokumentumfilm esetében a megfelelő érzelmi töltést, hangulatot hivatott kiváltani a nézőben. Egyszerűen ott vagyunk a kolostor falai között, nincs kitől információt szerezni, a mozivászon előtt a néző arra kényszerül, hogy figyeljen és a szeme előtti képsorokből vonja le a következtetéseket. És ettől Gröning filmje remekmű: Tarkovszkij, Bresson vagy a Dardenne testvérek egyes alkotásaihoz hasonlítható. Elementáris erővel söpri félre a zavaró tényezőket és összpontosít a lényegre, a transzcendentális felvillantására.
Hát nem a csendtől menekülünk?
A csend nem teljes, a szerzetesek időnként kénytelenek megszólalni. Van hogy hangosan imádkoznak, liturgikus szövegeket mondanak, énekelnek. Hetente egyszer közös sétát tesznek a kolostor falain kívül és ilyenkor szabadon társalognak, nevetgélnek. De a mindennapjaikat a nagy csend kíséri és talán ez az, ami leginkább megdöbbenti a nézőt. Hallgatnak amikor egymás mellett mennek a folyosón, amikor esznek, amikor hajat vágatnak. Teszik a dolgukat és hallgatnak. Nincsenek üres szavak, nincs csevegés, nincs felesleges udvarisakodás, nincs képmutatás.
A nagy csend az Újszövetség szavait juttatja eszünkbe: A ti beszédetek legyen „igen” és „nem”. Vagy Kierkegaard elmélkedését a beteg világról: „Ha orvos lennék és tanácsot kérnének tőlem, azt mondanám: Teremtsetek csendet. Isten szavát nem lehet meghallani a világ zajában.”
Teremtsünk csendet? Hát nem a csend az, amitől az ember ösztönösen menekül? Hát nem azért keressük a világ zaját, mert a csend önmagunkkal szembesít bennünket?
A világtól való radikális elvonulást Gröning filmje tisztelettel és tapintattal, mégis lemeztelenítve mutatja be. A világ zajához szokott néző eleinte nehezen tud alkalmazkodni a film szemlélődő tempójához. Türelmetlen kérdések merülnek fel benne: Kik ezek az emberek? Mit akarnak? Hol van a sztori? Aztán lassan hozzászokunk a ritmushoz, megigézve veszünk részt egy ismeretlen világ mindennapjaiban. A film végén nem könnyű összegezni mit tanultunk Gröningtől és a karthauziaktól, de mindenképpen úgy tűnik, az életről alkotott képünk kissé más lett mint néhány órával korábban volt.
A NAGY CSEND (Die Große Stille)
Színes német-svájci-francia dokumentumfilm, 162 perc, 2005. Korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető
Rendező: Philip Gröning
Forgatókönyvíró: Philip Gröning
Linkek: Hivatalos honlap | IMDb
Az ötvenéves Mac mindennapjait a „nagy fájdalom” teszi elviselhetetlenné. Évekkel korábban ugyanis kislánya egy sorozatgyilkos áldozata volt.
A Templomosok Független Rendjének Egyesülete pert indított XVI. Benedek pápa ellen, mert a katolikus egyház jogtalanul tulajdonította el az egykori templomos rend vagyonát.
A Pew Forum felmérése szerint az amerikaiaknak már csak az 59%-a hisz a pokol létezésében. Ami a menyországot illeti, a megkérdezettek 74%-a hisz benne.
Alvin Plantingát az Istenbe vetett hit tekintélyét helyreállító csendes filozófiai forradalom központi alakjának nevezik. Egy nemrégiben adott interjújából közlünk részleteket.
Egy interjúban Szolzsenyicin tavaly azt mondta, hogy nem fél meghalni, mert a halál egy természetes, de semmiképpen sem végső állomása az emberi létnek.
[VIDEÓ] Rowan Williams, Canterbury érseke, az Anglikán Közösség szellemi vezetője a keresztény szeretetről és egymás elfogadásáról prédikál a Lambeth konferencia résztvevői előtt.
[VIDEÓ] Mindketten bestsellert írtak: Dinesh D’Souza arról, hogy miért nagyszerű a kereszténység, Christopher Hitchens arról, hogy miért nem érdemes hinni Istenben. Nyilvános vitájuk is erről szólt.
Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.