Egymillió embert várnak Pio atyához
Mintegy 15 000 hívő gyűlt össze április 24-én az olaszországi San Giovanni Rotondóban, a Pio atyának szentelt új templomban, hogy tiszteletüket tegyék a népszerű olasz szent földi maradványai előtt. Az 1968-ban elhunyt Pio atya exhumálását azért szorgalmazta a katolikus egyház, hogy a megfelelő eljárással történő konzerválás megőrizze a szent ereklyéjét a jövő nemzedékeinek is.
![]() |
Nem sokkal pappá szentelése után stigmák jelentek meg kezén és lábán. |
Az exhumált szent földi maradványait üvegkoporsóban helyezték el. Arcát szilikonmaszk, koponyáját csuklya, testét rendje szerzetesi öltözéke takarta. Az esemény alkalmából Josè Saraiva Martins bíboros, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa mutatott be szentmisét, amelyet az Olasz Televízió egyenes adásban közvetített. Beszédében a bíboros a „nép szentjének” nevezte a kapucinus szerzetest.
Testét virágillat lengte körül
Pio atya a katolikusok egyik legjobban és tisztelt szentje. 1887-ben született és 16 évesen lépett be a kapucinusok közé. 31 éves volt, amikor először számolt be arról, hogy kezein és lábain megjelentek a megfeszített Jézus sebei, a stigmák, amelyeket ezután haláláig viselt. Már életében szentként tisztelték, nevéhez különféle természetfeletti jelenségek fűzödtek. Jelentések szerint csodálatos gyógyításokat vitt véghez, állítólag képes volt arra, hogy egyszerre több helyen legyen jelen, testét virágillat lengte körül.
E hírek ellenére a Vatikán sokáig gyanakodva tekintett a Pio atyához fűződő tiszteletre. A II. Vatikáni Zsinat pápája, XXIII. János egy ízben „bálvány”-nak nevezte Pio atyát. A Szentszék később vizsgálatot is indított ellene, azzal gyanúsítva őt, hogy úgymond „visszaél az egyszerű nép hiszékenységével”. Híveinek kitartó ragaszkodása azonban félresöpörte a Szentszék fenntartásait és II. János Pál pápa 2001-ben szentté avatta.
„Földhözragadt lelkiség”
Olasz katolikusok milliói keresik rendszeresen Pio atya közbenjárását ha betegség vagy egyéb baj sújtja őket. A Famiglia Cristiana katolikus hetilap 2006-ban végzett közvéleménykutatása szerint az olasz hívek többet imádkoznak Pio atyához mint Jézushoz vagy a Szűzanyához.
A teológusok többsége továbbra is fenntartással tekint a népies vallásosság e megnyilvánulási formájára. Mint egy jezsuita teológus mondja: „Pio atya kultusza eléggé földhözragadt lelkiség. Nem állítom, hogy pogány vallásosságról van szó, de az én személyes hitem szempontjából nincs különösebb jelentősége.”
A szent földi maradványait a tervek szerint szeptemberig lesz alkalmuk megtekinteni az érdeklődőknek. Becslések szerint közel egymillió katolikus fog elzarándokolni a következő néhány hónapban San Giovanni Rotondóba, Pio atya földi maradványaihoz.





Az ötvenéves Mac mindennapjait a „nagy fájdalom” teszi elviselhetetlenné. Évekkel korábban ugyanis kislánya egy sorozatgyilkos áldozata volt.
A Templomosok Független Rendjének Egyesülete pert indított XVI. Benedek pápa ellen, mert a katolikus egyház jogtalanul tulajdonította el az egykori templomos rend vagyonát.
A Pew Forum felmérése szerint az amerikaiaknak már csak az 59%-a hisz a pokol létezésében. Ami a menyországot illeti, a megkérdezettek 74%-a hisz benne.
Alvin Plantingát az Istenbe vetett hit tekintélyét helyreállító csendes filozófiai forradalom központi alakjának nevezik. Egy nemrégiben adott interjújából közlünk részleteket.
Egy interjúban Szolzsenyicin tavaly azt mondta, hogy nem fél meghalni, mert a halál egy természetes, de semmiképpen sem végső állomása az emberi létnek.
[VIDEÓ] Rowan Williams, Canterbury érseke, az Anglikán Közösség szellemi vezetője a keresztény szeretetről és egymás elfogadásáról prédikál a Lambeth konferencia résztvevői előtt.
[VIDEÓ] Mindketten bestsellert írtak: Dinesh D’Souza arról, hogy miért nagyszerű a kereszténység, Christopher Hitchens arról, hogy miért nem érdemes hinni Istenben. Nyilvános vitájuk is erről szólt.
Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.