Lambeth 2008: egység vagy szakadás?
Július 16-án nyitották meg Londonban az Anglikán Közösség tízévenként megrendezésre kerülő, sorrendben 13. Lambeth konferenciáját. Jóllehet az esemény, amelyen a világ anglikán püspökei vesznek részt, a sokszínű anglikanizmus egységének egyik szimbóluma, nem kizárt, hogy az idei konferencia éppen az egyházszakadás mérföldköveként marad meg a történelemben.
![]() |
Lambeth palota |
Az elmúlt időszakban heves nézeteltérések rázkódtatták meg a világszerte 70 milliós tagsággal rendelkező egyházat. A viták központjában a házasságról és az emberi szexualitásról szóló ellentétes nézetek állnak. Míg a közösség egyes egyházai elfogadják, mások mereven elutasítják az egyneműek házasságát, vagy pl. a meleg papok püspökké szentelést.
A tradicionalista és liberális szárny közötti szakadékot mélyítette a brit anglikánok általános szinódusának néhány nappal ezelőtt hozott döntése, hogy a jövőben nőket is püspökké szentelhetnek. 1300 tradicionalista lelkész a döntés után kilátásba helyezte, hogy hátat fordít az egyháznak. Egyes tradicionalista püspökök azt latolgatják, hogy híveikkel együtt katolizálnak.
Néhány héttel a Lambeth konferencia előtt, június 22. és 29. között 280 tradicionalista püspök gyűlt össze a párhuzamos Gafcon konferenciára Jeruzsálemben, melynek zárónyilatkozatában kertelés nélkül kijelentették, hogy a házasságról és az emberi szexualitásról vallott új nézeteket ellentétesek tekintik az evangélium tanításával és megtérésre szólították fel a liberális anglikánokat.
Egyesek szerint, ha nem is hivatalosan, de a szakadás máris végbement az Anglikán Közösségen belül. A Lambeth-konferenciát ugyanis a világ mintegy 800 anglikán püspöke közül mintegy kétszázharmincan - többségük a Jeruzsálemi Gafcon találkozó résztvevői - bojkottálják.





Az ötvenéves Mac mindennapjait a „nagy fájdalom” teszi elviselhetetlenné. Évekkel korábban ugyanis kislánya egy sorozatgyilkos áldozata volt.
A Templomosok Független Rendjének Egyesülete pert indított XVI. Benedek pápa ellen, mert a katolikus egyház jogtalanul tulajdonította el az egykori templomos rend vagyonát.
A Pew Forum felmérése szerint az amerikaiaknak már csak az 59%-a hisz a pokol létezésében. Ami a menyországot illeti, a megkérdezettek 74%-a hisz benne.
Alvin Plantingát az Istenbe vetett hit tekintélyét helyreállító csendes filozófiai forradalom központi alakjának nevezik. Egy nemrégiben adott interjújából közlünk részleteket.
Egy interjúban Szolzsenyicin tavaly azt mondta, hogy nem fél meghalni, mert a halál egy természetes, de semmiképpen sem végső állomása az emberi létnek.
[VIDEÓ] Rowan Williams, Canterbury érseke, az Anglikán Közösség szellemi vezetője a keresztény szeretetről és egymás elfogadásáról prédikál a Lambeth konferencia résztvevői előtt.
[VIDEÓ] Mindketten bestsellert írtak: Dinesh D’Souza arról, hogy miért nagyszerű a kereszténység, Christopher Hitchens arról, hogy miért nem érdemes hinni Istenben. Nyilvános vitájuk is erről szólt.
Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.