Lelkesedéssel fogadták a pápát
Csütörtökön délután került sor a pápa és a fiatalok találkozására az Ifjúsági Világtalálkozón Sydney-ben. A pápa hajóval érkezett a mintegy 150 ezer fiatallal való találkozás helyszínére, ahol örömujjongással fogadták és felhangzott a „Tu es Petrus” ének.
![]() |
Örömujjongással fogadták és felhangzott a „Tu es Petrus” ének. |
Beszédében rámutatott, hogy az emberek sebeket ütnek az Isten által teremtett világon: a talajpusztulás, az erdők kiirtása, az erőforrások pazarlása mind a telhetetlen fogyasztás kielégítését szolgálják.
A sebeket azonban nemcsak a természetben fedezzük fel, hanem a társadalomban is: alkohol, kábítószer, az erőszak magasztalása, a szexuális lealacsonyodás, amelyek a televízióban és az interneten is jelen vannak.
Hogyan lehet nyugodt lelkiismerettel hódolni a szórakoztatóiparnak, ha az erőszak és a szexuális kizsákmányolás áldozataira gondolunk?
A ma elterjedt szemlélet szerint szerint nem létezik abszolút igazság, a relativizmus mindennek materiális értéket tulajdonít, és a megtapasztalást helyezi az első helyre. A tapasztalatok, amelyeket elvonatkoztatunk a jó és az igaz szempontjaitól, nem az igazi szabadsághoz, hanem az erkölcsi és szellemi zűrzavarhoz vezetnek.
Az élet azonban nem pusztán tények és tapasztalatok sorozata, hangsúlyozta a 81 éves pápa, hanem az igaz, a jó és a szép keresése, ilyen célra kell felhasználnunk szabadságunkat, mert az igazságban, a jóban és a szépben találunk boldogságot és örömet.
Világunk fáradt a kapzsiságtól, a kizsákmányolástól, a megosztottságtól, megundorodott a hamis bálványoktól és részleges válaszoktól, szenved a hamis ígéretektől.
Szívünk és szellemünk olyan világ látomására vágyakozik, ahol a szeretet uralkodik, ahol a javakat megosztják, ahol az egység épül, ahol az önazonosságot az egymást tisztelők közösségében találjuk meg. Ez a Jézus Krisztus Evangéliuma által felajánlott reménység, mutatott rá XVI. Benedek.





Az ötvenéves Mac mindennapjait a „nagy fájdalom” teszi elviselhetetlenné. Évekkel korábban ugyanis kislánya egy sorozatgyilkos áldozata volt.
A Templomosok Független Rendjének Egyesülete pert indított XVI. Benedek pápa ellen, mert a katolikus egyház jogtalanul tulajdonította el az egykori templomos rend vagyonát.
A Pew Forum felmérése szerint az amerikaiaknak már csak az 59%-a hisz a pokol létezésében. Ami a menyországot illeti, a megkérdezettek 74%-a hisz benne.
Alvin Plantingát az Istenbe vetett hit tekintélyét helyreállító csendes filozófiai forradalom központi alakjának nevezik. Egy nemrégiben adott interjújából közlünk részleteket.
Egy interjúban Szolzsenyicin tavaly azt mondta, hogy nem fél meghalni, mert a halál egy természetes, de semmiképpen sem végső állomása az emberi létnek.
[VIDEÓ] Rowan Williams, Canterbury érseke, az Anglikán Közösség szellemi vezetője a keresztény szeretetről és egymás elfogadásáról prédikál a Lambeth konferencia résztvevői előtt.
[VIDEÓ] Mindketten bestsellert írtak: Dinesh D’Souza arról, hogy miért nagyszerű a kereszténység, Christopher Hitchens arról, hogy miért nem érdemes hinni Istenben. Nyilvános vitájuk is erről szólt.
Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.