Neokatekumenális út
Eretnekek vagy szentek?
A Neokatekumenális út elnevezésű katolikus lelkiségi mozgalom a hatvanas években jött létre Spanyolországban. Alapítói az első keresztények példájához próbáltak visszatérni, akik számára a katekumenátus (hitoktatás) volt a hitéletbe való bevezetés alapvető útja, az újonnan megtért pogányokat készítették fel általa a keresztségre.
|
Ezt a gyakorlatot elevenítették fel a neokatekumenálisok, azzal hogy elsősorban a hitüket mélyíteni akaró katolikusoknak szerveznek hitoktatási tanfolyamokat. A mozgalom tagjai 20-50 tagból álló, egy-egy katolikus plébániához kötődő, kis csoportokba tömörülnek.
A Neokatekumenális utat Franciso (Kiko) Argüello spanyol festő kezdeményezte 1964-ben. Sok más, II. Vatikáni Zsinat utáni katolikus lelkiségi mozgalomhoz hasonlóan futótűzként terjedt világszerte, s ma már körülbelül egymilliós tagsággal rendelkezik. A mozgalmat nemzetközi bizottság irányítja, ennek élén maga Kiko Argüello, valamint a társalapító Carmen Hernández és Mario Pezzi atya áll.
A Redemptoris Mater Papi Szemináriumok
Kiko és Carmen alapította a Redemptoris Mater papi szemináriumokat is. Ezek ugyan jogilag az adott katolikus egyházmegyéhez tartoznak, ám gyakorlatilag maga a mozgalom működteti őket és csak a mozgalom tagjait fogadják be. Jelenleg 73 ilyen szeminárium van szerte a világon, és már több mint 1200 papot szenteltek fel.
A neokatekumenálisok szerint a 2005 augusztusában Kölnben tartott katolikus ifjúsági világtalálkozón részt vevő fiataloknak mintegy 10 százaléka - közel százezer fiatal - volt a Neokatekumenális út tagja. Az „út” vezetői hivatásébresztő katekézist tartottak, amelynek a végén Kiko Argüello felhívására, körülbelül 1500 fiatalember jelezte papi és nagyjából 900 fiatal nő szerzetesrendi elhivatottságát.
A mozgalom vezetőinek nyilatkozataiból az derül ki, hogy egységben érzik magukat a katolikus egyházzal, ám számos jelzés utal arra, hogy a neokatekumenálisok ma az egyház egyik legellentmondásosabb hajtása. A Vatikán 2002-ben öt éves kísérleti időszakra ugyan jóváhagyta az „Út” szabályzatát, de az öt év letelte után nem hosszabbította azt meg.
Mivel vádolják őket?
Kritikusaik általában egyházon belüli „párhuzamos egyház”-nak tekintik őket.
Egyik legjelentősebb bírálójuk Enrico Zoffoli (1915-1996) teológus, már 1992-ben, a Kereszténység szótára című művében azt állította, hogy a neokatekumenálisok tanai veszélyeztetik az egyház dogmáit, a pápaság intézményét és a zsinatok tanítását, mert úgymond tagadják az eucharisztia áldozati jellegét és félremagyarázzák a bűn és a kegyelem fogalmát. Zoffoli 1994-ben azt állította, hogy tudomása szerint az azóta szenté avatott Pio atya már a hatvanas években hamis prófétáknak nevezte Kiko Argüellót.
A bírálatok jelentős része a neokatekumenális és a hagyományos katolikus liturgia közötti különbségekre hívja fel a figyelmet. Összejöveteleiken például a hagyományos szentbeszéd helyett gyakran nem papi személyek tartanak előadást. A hagyományos, oltárnál történő áldozás helyett a neokatekumenálisok a templom közepén elhelyezett ebédlőasztalnál ülve veszik magukhoz az eukarisztiát.
Sokan szektás megnyilvánulásokkal is vádolják őket. A mozgalom tagjai állítólag a neokatekumenális utat tekintik az egyetlen helyes gyakorlatnak a katolikusok számára. Állítólag nem tulajdonítanak megfelelő jelentőséget sem a szentségeknek, sem a Szűz Mária tiszteletnek. A neokatekumenális hitoktatókat fontosabbaknak tartják, mint a papokat és püspököket. Állítólag negatívan ítélik meg az egyház tevékenységét a Nagy Konstantin és a II. Vatikáni Zsinat közötti időszakban. Egyes kritikusok arra is figyelmeztetnek, hogy az alapító Kiko Argüellót személyi kultusz övezi és hogy a Redemptori Mater papi szemináriumokkal saját papságot próbálnak létrehozni az egyházon belül.
Maguk a neokatekumenálisok az elfogultságot és a félreértéseket okolják mozgalmuk és a hivatalos egyház közötti feszültségekért. Hangsúlyozzák, hogy a legtöbb egyházmegyében harmonikus együttműködést valósítottak meg a helyi papsággal, sőt, egyre több püspök kéri őket arra, hogy az ő egyházmegyéjükben is indítsanak felnőttekneknek szóló katekéziseket.





Az ötvenéves Mac mindennapjait a „nagy fájdalom” teszi elviselhetetlenné. Évekkel korábban ugyanis kislánya egy sorozatgyilkos áldozata volt.
A Templomosok Független Rendjének Egyesülete pert indított XVI. Benedek pápa ellen, mert a katolikus egyház jogtalanul tulajdonította el az egykori templomos rend vagyonát.
A Pew Forum felmérése szerint az amerikaiaknak már csak az 59%-a hisz a pokol létezésében. Ami a menyországot illeti, a megkérdezettek 74%-a hisz benne.
Alvin Plantingát az Istenbe vetett hit tekintélyét helyreállító csendes filozófiai forradalom központi alakjának nevezik. Egy nemrégiben adott interjújából közlünk részleteket.
Egy interjúban Szolzsenyicin tavaly azt mondta, hogy nem fél meghalni, mert a halál egy természetes, de semmiképpen sem végső állomása az emberi létnek.
[VIDEÓ] Rowan Williams, Canterbury érseke, az Anglikán Közösség szellemi vezetője a keresztény szeretetről és egymás elfogadásáról prédikál a Lambeth konferencia résztvevői előtt.
[VIDEÓ] Mindketten bestsellert írtak: Dinesh D’Souza arról, hogy miért nagyszerű a kereszténység, Christopher Hitchens arról, hogy miért nem érdemes hinni Istenben. Nyilvános vitájuk is erről szólt.
Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.